Elvégzett egy tanfolyamot. Levizsgázott. Van róla papírja.

De vajon ez azt is jelenti, hogy a kutya a hétköznapi életben valóban jól boldogul?

Ez a kérdés nemcsak a kutyázásban jelenik meg. Az élet számos területén találkozunk azzal, hogy a megszerzett végzettség, bizonyítvány vagy tanúsítvány és a valódi, gyakorlatban használható tudás nem feltétlenül ugyanaz.

A kutyaiskolák esetében azonban van még egy fontos sajátosság: nincs minden családi kutyára és minden kutyaiskolára érvényes, egységes vizsgarendszer, amely alapján egy „alapvizsga” mindenhol pontosan ugyanazt jelentené.

Léteznek természetesen standardizált vizsgák, ilyen például a BH/VT, de a hétköznapi családi kutyások jelentős része nem ilyen vizsgára készül. Az egyes kutyaiskolák saját képzési rendszerük, szemléletük és követelményeik alapján határozzák meg, mit várnak el egy adott szinten.

És ezzel önmagában nincs semmi probléma.

A kérdés inkább az:

mit szeretnénk bizonyítani a vizsgával?

Mit jelent az, hogy „van alapvizsgája”?

Az egyik kutyaiskolában az alapvizsga középpontjában az engedelmességi feladatok állhatnak, nagyobb hangsúlyt kaphat a behívás, a pórázkezelés, a helyben maradás vagy éppen a gazdára való figyelem.

Egy vizsga mindig azt méri, amit az adott vizsgarendszer követelményként meghatároz.

Ezért két különböző kutyaiskola „alapvizsgája” mögött nem feltétlenül ugyanaz a tudás és ugyanazok a készségek állnak.

De szerintünk van ennél egy még fontosabb kérdés:

hogyan működik a kutya akkor, amikor kilépünk a vizsgapályáról?

Mert a családi kutya életének döntő része nem egy kijelölt pályán zajlik.

Hanem az utcán.

Egy étterem teraszán.

A fagyizó előtt.

Kirándulás közben.

Más kutyák mellett.

Gyerekek, biciklisek, autók, zajok és váratlan helyzetek között.

Nálunk ezért a szocializáltság nem extra – hanem alap

A Monty Kutyaiskolában a képzési rendszerünk egyik alapja, hogy először azt nézzük meg: hogyan érzi magát és hogyan működik a kutya a környezetében.

Ezért nálunk a megfelelő szocializáltság az egyik alapfeltétele annak, hogy egy kutya tovább léphessen az Alap Kontroll csoportba.

Nem azért, mert minden kutyának szeretnie kell minden más kutyát vagy minden embert.

És nem is azért, mert azt várjuk, hogy semmitől ne féljen.

Hanem azért, mert számunkra a családi kutya képzésének nem lehet kizárólag az a célja, hogy végrehajtson bizonyos feladatokat.

A kutyának képesnek kell lennie élni abban a világban, amelyben a gazdájával együtt él.

Lehet egy kutya nagyon ügyes – és közben bizonytalan

Járnak hozzánk olyan kutyák, akik az engedelmességi alapokat szinte „kenik-vágják”.

Ülnek.

Fekszenek.

Maradnak.

Figyelnek a gazdára.

Gyorsan tanulnak, és technikailag rengeteg mindent tudnak.

Közben előfordulhat, hogy egy váratlan zajra, egy furcsa tárgyra vagy akár egy szélben megmozduló falevélre is összerezzennek.

Ők az olyan gazdik, akik pontosan értik, hogy ilyenkor nem egy újabb papír megszerzése a legfontosabb cél.

Hanem az, hogy a kutyájuk magabiztosabban tudjon létezni a hétköznapi környezetében.

Mert nekik az jelenti a sikert, ha nyáron elmennek együtt fagyizni, leülnek egy teraszra, és a kutya mellettük nem egy merő stressz.

Lehet, hogy közben nem hajt végre tökéletes láb melletti követést.

De képes lefeküdni.

Körülnézni.

Szimatolni.

Megnyugodni.

És egyszerűen jól lenni a gazdája mellett.

Számunkra ez is tudás.

Sőt, egy családi kutya esetében rendkívül fontos tudás.

És van a másik véglet is

Találkoztunk már olyan kutyával is, aki a napközis környezetben morgással, erős bizonytalansággal és pánikszerű reakciókkal jelezte, hogy az adott helyzet számára komoly nehézséget jelent.

Amikor felmerült, hogy érdemes lenne ezen kutyaiskolai környezetben, fokozatosan dolgozni, a válasz az volt:

„Köszönjük, már van alapvizsgája.”

És tulajdonképpen ebben az egy mondatban benne van az egész probléma.

Nem azzal van baj, hogy a kutya korábban vizsgát tett.

És végképp nem arról van szó, hogy az a vizsga rossz lett volna.

Valószínűleg teljesítette azokat a feladatokat, amelyeket akkor és ott elvártak tőle.

Csakhogy egy sikeres vizsga nem jelenti azt, hogy egy kutyának többé nincs szüksége fejlődésre.

Ahogy azt sem jelenti, hogy minden élethelyzetben magabiztos, kiegyensúlyozott és kontrollálható.

A vizsga egy állomás, nem a végállomás

Mi ezért nem szeretünk úgy gondolni egy kutyaiskolai vizsgára, mint a tanulás végére.

Sokkal inkább egy állapotfelmérésnek tekintjük.

Megmutatja, hogy abban az időpontban, az adott követelmények szerint hol tart a kutya és a gazdi párosa.

Ez érték.

A vizsga visszajelzést adhat.

Motiválhat.

Megmutathatja a fejlődést.

Segíthet célokat kitűzni.

De a papír önmagában nem oldja meg a kutya problémáit.

A kutya pedig szerencsére nem tudja, milyen bizonyítványai vannak.

Ő csak azt tudja, hogy hogyan érzi magát egy adott helyzetben.

Mit ér a tökéletes „ül”, ha közben retteg a világtól?

Ez szándékosan erős kérdés.

Mert természetesen szükség van kontrollra.

Fontos a behívás.

Fontos a pórázon való együttműködés.

Fontos, hogy a gazdi képes legyen kommunikálni a kutyájával és szükség esetén kontrollálni a viselkedését.

De szerintünk a családi kutyaképzésnek ennél tovább kell mennie.

Nemcsak azt érdemes megtanítani a kutyának, mit csináljon, hanem segíteni kell abban is, hogy képes legyen megbirkózni a környezetével.

Ezért foglalkozunk szocializációval, környezeti ingerekkel, önbizalommal, nyugalommal, gazdára figyeléssel és hétköznapi helyzetekkel is.

Mert végül nem a vizsgabizottsággal fog együtt élni.

Hanem veled.

Papír vagy tudás?

Szerintünk nem kell választani.

Egy jól felépített vizsga hasznos visszajelzés lehet a gazdinak, az oktatónak és a kutya-gazdi párosnak is.

A probléma akkor kezdődik, amikor a papírt összekeverjük a kész állapottal.

„Letettük az alapvizsgát, tehát készen vagyunk.”

Egy kutyával azonban ritkán vagyunk „készen”.

Változik a környezete.

Új tapasztalatokat szerez.

Idősödik.

Érhetik rossz élmények.

Megjelenhetnek olyan viselkedések, amelyek korábban nem okoztak problémát.

És változunk mi, gazdik is.

Ezért számunkra a kutyaiskola valódi eredménye nem pusztán egy sikeres vizsga.

Hanem az, amikor a megszerzett tudás kilép az iskola kapuján, és működik a hétköznapokban is.

Ha pedig a kutya valamilyen helyzetben még nem érzi jól magát, azon lehet dolgozni – függetlenül attól, hány tanfolyam vagy vizsga van már mögötte.

A végén ugyanis nem az a legfontosabb kérdés, hogy van-e róla papír.

Hanem az, hogy te és a kutyád tudjátok-e használni azt, amit megtanultatok – ott, ahol valóban szükségetek van rá.